2012. február 24., péntek

rakott burgonya

Családi adagot csináltam, 4 felnőtt és egy pici részére.

Hozzávalók:
6 közepes burgonya
6 tojás
10-15 szelet házi szalámi vagy kolbász (természetesen kiváltható boltival is)
10 dkg bacon
4 dl tejföl
15 dkg sajt
só, bors, vegeta
pici vaj

A burgonyákat majdnem puhára, héjukban megfőztem, majd megtisztítottam a héjuktól. A tojásokat keményre főztem és szintén megtisztítottam őket. Ezután felszeleteltem őket és egy kivajazott jénai tál aljára elkezdtem rétegesen pakolni őket. Első sor burgonya, ezt kicsit vegetával megszórtam, majd egy sor bacon, utána egy sor tojás és végül egy sor szalámi. Ezt addig ismételtem, amíg az alapanyagok elfogytak. Végül a tejfölt kikevertem egy kis sóval, borssal és vegetával, majd az egészet ráöntöttem a rakottasra. A tetejét jó vastagon megszórtam reszelt sajttal.


2012. február 23., csütörtök

szemesbab főzelék

Kívánság szerint készítettem el, úgy kérték, hogy olyan legyen, mint a régi menzai babfőzelék. Nem volt könnyű dolgom, mert már akkor sem szerettem, így csak ösztöneimre és a menzai emlékeimre tudtam hagyatkozni.

Hozzávalók:
20 dkg szemesbab (tarkabab)
1/4 dl olaj
3 dkg liszt
2,5 dkg vöröshagyma
1 db babérlevél
1 gerezd fokhagyma
1 dl tejföl
1/2 evőkanál ecet

Egy éjszakára beáztattam a babot. (Akinek gyorsan kell, az meleg vízbe áztassa be 2-3 órára és az eredmény ugyanaz lesz.) Reggel vizet cseréltem rajta - hogy ne legyen olyan puffasztó hatása -, majd ebbe a vízbe feltettem főni. Sót és babérlevelet adtam hozzá. Fedő alatt, lassú tűzön puhára főztem. Amíg a bab puhult, addig az olajból és a lisztből zsemleszínű rántást készítettem, amelybe belepirítottam a finomra vágott fokhagymát és vöröshagymát. A legjobb mindkét fajta hagymát szétpasszírozni. A rántáshoz lassan, kis adagonként hideg vizet kevertem, hogy sima legyen, majd a főzeléket besűrítettem vele. Végül hozzáadtam a tejfölt és az ecetet, majd felforraltam.


2012. február 19., vasárnap

tarhonyás krumpli vs kemény tarhonya

Ki így, ki úgy ismeri.

Hozzávalók:
50 dkg burgonya
15 dkg tarhonya
15 dkg házi kolbász vagy szalámi (természetesen ezek hiányában a bolti is jó)
1 paradicsom
1 zöldpaprika
1 kis kanál pirospaprika
1 közepes fej vöröshagyma
só, bors
étolaj

Kevés olajon megfonnyasztottam az apróra vágott vöröshagymát, ezután hozzáadtam a pirospaprikát, a felkockázott burgonyát és felöntöttem annyi vízzel, hogy a burgonyát egy ujjnyival ellepje. Megsóztam, megborsoztam, majd beletettem a feldarabolt paradicsomot és zöldpaprikát. Amikor felfőtt beleszórtam a tarhonyát és beletettem a felkarikázott kolbászt vagy szalámit. Fövés közben kevergettem, majd amikor a tarhonya megpuhult, akkor tálaltam a családnak.


2012. február 7., kedd

tojásos nokedli fejes salátával

Hozzávalók:
20 dkg liszt
2+4 tojás
víz

A lisztet elkeverem egy jó nagy csipet sóval, majd hozzáadom a 2 egész tojást és annyi vizet, hogy közepesen lágy tésztát kapjak. Felteszek vizet forralni olajjal és sóval, majd amikor felforr beleszaggatom a nokedlit. Megvárom míg mind feljön a víz tetejére, majd leszűröm. Amíg a nokedli fő, addig feltöröm a 4 tojást, vegetával és sóval ízesítem, majd egy serpenyőbe pici olajat melegítek. Ráöntöm az olajra a nokedlit, majd a tojást és addig sütöm, amíg a tojás megsül.
Friss fejes salátával tálalom. Langyos vízben feloldok egy evőkanál cukrot, a salátát apróra szaggatom, majd meglocsolom egy fél citrom levével és végül ráöntöm a cukros vizet, állni hagyom.