2012. április 21., szombat

Disznótoros

Azt elmondani nem tudom, hogy mi tört rám tegnap délután, amikor ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy disznótorost vacsorázzak. Szerencsére Anyukám biztosította a vacsora fő összetevőjét, vagyis a fehér hurkát, véres hurkát és kolbászt. Izgalmi állapotomban elrohantam a zöldségeshez, ahol vettem vödrös vegyes  savanyúságot, majd a pékségben puha kenyeret és máris összeállt a menü. 

Elkészítés:
A fagyott hurkákat és kolbászt kicsit kiolvasztottam, majd egy evőkanál zsiradékot tettem egy tepsibe. 160°C-on 30-40 perc alatt megsütöttem, félidőben megfordítottam.
Kikavart krumplival tálaltam, amelyet a következőek szerint készítettem el. A megpucolt, kockára vágott burgonyát sós vízben feltettem főni. Amikor teljesen puhára főtt, akkor összetörtem krumplinyomóval, majd vajat, tejet és sót tettem hozzá. Kézi mixer magas fokozatán szinte habosra kevertem. Habnyomó zsákkal formáztam.


Nagyon jól laktunk, rémálmok gyötörtek tőle az éjszaka folyamán, de akkor is nagyon megérte.

2012. április 7., szombat

Májkrémtorta

Ez egy szigorúan titkos recept, kb. négy évembe telt mire az őrzőjétől kikönyörögtem. A neve és a tartalma eléggé ellentmondásos, míg mindenki arra gondolna, hogy egy sós ételről lesz szó, akkor azokat most lehangolom, mert ez egy édes torta lesz. Némi módosítás történt az eredeti recepthez képest, így már annyira nem is védjegyezett. Fogyasztás előtti este ajánlott elkészíteni! A családom annyira szereti, hogy minden hétvégén megenné, de csak ünnepi alkalmakkor vagyok hajlandó elkészíteni. A Húsvét éppen jókor jött, így kedveztem nekik.

Hozzávalók a tortához:
8 tojás
25 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
17 dkg liszt
1 kávéskanál holland kakaópor

Krém:
3 tojás fehérje
20 dkg porcukor
3 pohár zsíros tejföl

A 8 tojás sárgáját a 25 dkg porcukorral gépi habverővel habosra keverjük, majd beletesszük a sütőport és a lisztet. A 8 tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a tésztába. A tészta 2/3-át egy kivajazott és kilisztezett 27 cm átmérőjű tortaformába tesszük. A maradék 1/3-hoz hozzáadjuk a kakaóport és a 'fehér' tészta közepébe öntjük, majd egy fakanállal csigavonalban széthúzzuk. Légkeveréses sütőben 160°-on kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. (Fogpiszkáló próba ajánlott!)
A kihűlt tésztát három lapba vágjuk. Ne ijedjünk meg, ha vékonyak lesznek a lapok, mert pont az a jó.
A krémhez a 3 tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a 20 dkg porcukrot. Végül beleforgatjuk a tejfölt és megkenjük bőségesen a lapokat vele (kb. 1 cm vastagon). Végül pedig az egész torta külsejét is megkenjük a krémmel. Egy éjszakára betesszük a hűtőbe, lehetőleg tortatárolóba, hogy ne vegye át a hűtő szagát. Fogyasztás előtt néhány órával kivesszük a hűtőből és szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy a krém végleg beszívódjon a tésztába. Tálalás előtt csokireszeléket és egyéb tortadíszítő csodákat is tehetünk rá. Tejszínhabbal kínáljuk, de anélkül is nagyon finom.


Egyszer kiszámoltuk a költségét és úgy emlékszem, hogy az egész torta olyan 800-900 Forint körül jött ki. Költséghatékony, de abszolút nem diétás!

2012. április 6., péntek

Frankfurti leves

Családunk eléggé levesesnek mondható, vagyis nehezen viseljük, ha a napi menüből hiányzik a leves. Ezt a levest tésztás napon, vagyis szerdán vagy pénteken szoktam bevetni, hiszen, ha a második félében nincs hús, akkor legalább a levesben legyen. Az más kérdés, hogy a levesben szereplő virsliben mennyi hús van...

Hozzávalók:
1 kisebb fej kelkáposzta
2 pár virsli
1 kisebb fej vöröshagyma
1 kávéskanál köménymag
1 kávéskanál majoranna
1 leveskocka
1 pohár tejföl

Rántáshoz:
2 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál pirospaprika

A kelkáposztát apró darabokra tépkedjük. Megmossuk, vastagabb ereit, torzsáját kivágjuk. Szeletelhetjük is, akkor hosszúkás csíkokra. (Nem szeretem szeletelni, mert nekem a cérnametélt érzetét kelti, ami mindig lelóg a kanálról.)
Ezután feltesszük főni, kb. 2 liternyi forrásban lévő sós vízbe. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, a leveskockát és a fűszereket.
Amíg a kelkáposzta megfő, addig elkészítjük a rántást. A felforrósított olajba beletesszük a lisztet és folyamatosan kevergetve - tényleg ne menjünk el netezni közben! - világosra (zsemleszínűre) pirítjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd felengedjük kb. 1 dl hideg vízzel. Csomómentesre keverjük, majd a leveshez öntjük. A tejfölt pár evőkanál forró levessel elkeverjük és hozzáöntjük azt is. Végül beletesszük a karikára vágott virslit és kb. 5-10 percig főzzük.



A Húsvéti Sonka

Így nagybetűvel, mert illik megtisztelni ezt a nemes étket. Egy általam remeknek vélt televíziós főzőműsorban a Gasztroangyalban Borbás Marcsi precízen elmagyarázta, hogy milyen sonkát nem szabad (tilos!) venni és milyen, amit ajánlott, persze csak, ha a pénztárcánk megengedi. 37,5 perc után jön az útmutató, miszerint én is eljártam. Vettem elég jó áron egy füstölt alsó csülköt. Nagyobbat nem szerettem volna, mert az ugye a felső csülök, mivel tudtam, hogy a család férfi tagja csak az adalékanyaggal telenyomott sonkának kikiáltott valamit fogja megenni. Vagyis a csülök maradt rám.

Tehát az instrukciók, amelyeket nem csak Húsvétkor illik betartani, hanem minden sonkafőzéskor. Egész évben lehet vásárolni füstölt sonkát, de sajnos nagyon keveset fogyasztunk belőle, mert ez a mi hazánkban igazi húsvéti eledellé vált és a hagyományok nehezen változnak. Remélhetőleg ezentúl több sonkát fogunk enni, mert nagyon finom és egészséges, legalábbis én törekszem rá, hogy többször kerüljön az asztalra.

Hozzávalók:
1 füstölt alsó vagy felső csülök
víz

A csülköt hideg vízbe feltettem nagyon alacsony lángon főni. Annyi vizet öntöttem rá, hogy bő egyujjnyival ellepje. Amikor felforrt, akkor le kell róla szedni a habot, majd tovább főzni. Két-három óra főzés után, amikor már látszik, hogy a csont könnyen kibújik belőle akkor elzártam alatta a lángot és hagytam másnap reggelig a főzővízben kihűlni. Folpackba is tekerhettem volna, mert akkor még ízletesebb lett volna, de így is tökéletesen ízes maradt, hiszen abban a vízben főtt és hűlt ki, amibe belefőtt az íze. Ízlés szerint lehet hagymát, sárgarépát, petrezselymet is főzni a sonka főzőlevében. A lét kiönteni szentségtörés, hiszen a legjobb alap egy jó bableveshez.